Ez meg az
Még mindig nem kezeljük megfelelőképpen tudatosan a közösségi médiát… The Social Dilemma (filmajánló)
Nagyjából két hete megtelt az internet a különböző idézetekkel, képekkel a film hatására. Nosza, én se voltam rest, és megnéztem. Lesokkoltak a filmben hallottak!
Mint minden huszonéves, én is jelen vagyok majdnem az összes közösségi média platformon. Van Instagramom (már több, mint hét éve), van Facebookom (pontosan tíz éve), van Twitterem (nagyjából három éve), és persze van TikTok-om is (2018-ban regisztráltam). Mindezek mellett marketinges vagyok, ezt tanultam három évig, és folyamatosan olvasok a témában, érdekelnek az újítások. Tudom, hogy a marketing a számokon alapul, és mivel már régóta foglalkoztatott a közösségi média marketing, ezért a témába jobban beleástam magamat. Mindezek mellett tudott újat mutatni a dokumentumfilm!

A film már az első pillanattól kezdve elnyerte a tetszésemet, hiszen nem közösségi média szakértők beszéltek a különböző közösségi médiák hatásáról, hanem azok akik ezeknél a cégeknél dolgoztak. Sokkal hitelesebben tudták elmondani, hogy számunkra, felhasználóként milyen veszélyeket rejthetnek ezek az oldalak. A film elsősorban az érem másik oldalát mutatja be, tehát azt, amiről kevesebbet tudunk, de mindezek mellett a fejlesztők is elmondták, hogy munkájukon kívül is szívesen töltöttek időt a közösségi médián, függetlenül attól, hogy tisztában voltak azzal, hogy ezzel csak támogatják mindazt, ami elrontja az embereket.
A film rávilágít mindazokra a tényekre, amit szerintem már minden fiatal tud valahol legbelül, mindössze nem biztos, hogy tudomásul szeretné venni. Tudjuk, hogy az álhírek terjedésének melegágya a közösségi média, és azt is tudjuk, hogy ezek a vállalatok minden erejükkel azon vannak, hogy mi egyre több időt töltsünk el a platformjaikon, ezzel is nekik nagyobb reklámbevételt hozva. Mint valami eszközök, úgy használnak fel minket akárhányszor az interneten ezeket a szolgáltatásokat használjuk. Követik a reakcióinkat, azt is, hogy hány másodpercig, és milyen tartalmakat nézünk, gyakorlatilag mindennel tisztában vannak. Sokkal többet tudnak rólunk, mint mi magunkról.
Ugyan a film nem ad egyértelmű választ, utasítást, hogy mit kellene tegyünk, nem parancsolnak rá a nézőre, hogy azonnal törölje magát a közösségi médiáról, viszont egyértelműen felnyitja a szemünket, hogy az eddigi tudatosnak hitt magatartásunk, még mindig javítható, és sokkal figyelmesebbek kell legyünk, mint ahogyan azt mi gondolnánk.
Azt is megtudhatjuk a filmből, hogy ezek az eszközök csodálatosak, megkönnyítik az emberek életét, hatalmas lehetőségeket rejtegetnek, mindenki számára, és egyértelműen kijelenthető, hogy nem az emberi faj elpusztítására készültek, csak időközben a gazdasági érdekek fontosabbak lettek az emberek számára, mint az, hogy mennyire szipolyozzák ki a felhasználóikat.
A filmet mindenképpen ajánlom megnézésre, hiszen rengeteg olyan hiteles információhoz juthatunk, könnyed módon, ami segíthetek elgondolkodtatni minket a jövőnket illetően, illetve a felhasználási szokásaink is változhatnak ennek hatására!









