Miről is szól az élet, mennyit ér? Hogyan emlékezhetünk meg szeretteinkre halottak napján? Máté Emőke, másodéves újságírós hallgató írt erről egy vendégposztot.

Pandémia ide vagy oda, az életünk és a mindennapjaink haladnak a maguk medrében, az már egy teljesen más dolog, hogy ezt a fejük tetejére állva teszik. Sok mindent elvett tőlünk a vírus és még sok mindent el fog, a szédítő valóságunkban nem tehetünk egyebet, mint belekapaszkodunk abba, ami viszonylag állandó. Azokba a kapcsolatainkba, amelyeket gyakran természetesnek veszünk. De, ha valamire tanított a koronavírus az az, hogy semmit nem lehet biztosnak számítani.

Nem lehet megoldás a homokba temetni a fejünk és teljesen kizárni a külvilágot. Most mégis közeleg egy olyan nap, amikor egy pillanatra megfeledkezhetünk (amennyire a maszk és a korlátozások engedik) az ijesztő számokról és a családunk körében, elégethetünk néhány száll gyertyát elhunyt szeretteink sírján. Azt gondolom, hogy ez az ünnep legalább, annyira fontos és kellemes (a hideget leszámítva), mint a karácsony vagy a húsvét. Emlékeztetném a kedves olvasót, hogy a COVID sok mindent megváltoztatott, de az őszi hideg állandó. Öltözön fel melegen, ha elmegy világítani, azokat a napokat éljük, amikor nagyon nem hiányzik a megfázás. Bár idén nem lehet a teljes családi körben ellátogatni a temetőbe, úgyis meglesz a nap hangulata, merthát hó nélkül is van karácsony érzésünk. Vagy mégsem? 

A tavaly még, a nagymennyiségű hulladék aggasztott, amelyet a művirágokkal és a mécsesekkel kitermelünk. Idén a tetemes mennyiségben elhasznált szájmaszk és gumikesztyű után, már igazán eltörpülnek az egy évvel ezelőtti aggályaim. Azt nem állítom, hogy ez bárkit mentesítene az alól, hogy a lehető legtermészetesebb megoldásokat válassza a világításhoz. Tíz szál natúr gyertya épp, annyira érvényes megemlékezés, mint egy nagy koszorú és hat műanyagmécses (aminek, ha már ragaszkodunk hozzá, van újra felhasználható változata is). 

Kijelentésemet igazolja egy kedves animációs film, amely a halottak napját dolgozza fel fő témaként, az Élet könyve.

 A mexikói hagyományokra építkező történet úgy tartja, hogy a túlvilág két részből áll, az Elfeledettek világából, ahol csak fájdalom van és szomorúság, valamint az El nem feledettek világából, ahol folyton szól a zene és véget nem érő az ünneplés. Természetesen, az alapján kerül valaki az egyik vagy a másik helyre, hogy az élő szerettei, gyújtanak-e gyertyát a sírján halottak napján. A mexikói kultúra természetes dologként tekint a halára, nem tartanak tőle, az év ezen időszakában színes, díszes koponyákkal dekorálják otthonaikat, köztereiket. A rajzfilm valósághűen mutatja ezt be, megfűszerezve egy izgalmas kalanddal és egy kedves szerelmi szállal. Lebilincselő alkotás a kicsik és a nagyok számára is. Személyes kedvencem Isten nem túl szokványos megjelenítése, gyertyakészítőként. A tök faragás után tökéletes program a nap befejezésére.

 Azt nem tudhatjuk, hogy valóban így van-e és a túl világon egy örökké tartó ünnep vár-e ránk egyelőre, csak annyit tehetünk, hogy meggyújtjuk azokat a gyertyákat és nagyon reméljük, hogy majd értünk is elégetnek egy szálat. Mert manapság, már ki a megmondhatója, hogy mit hoz a holnap?

Neked is van egy jó ötleted? Szívesen írnál valamiről? Küldd el nekünk írásodat a hoppipolla@transindex.ro címre!

Comments