A karantén, Covidos helyzet nem csak a munkánkat, nem csak a mindennapjainkat, hanem az emberi kapcsolatainkat is átalakította. Mi az, hogy átalakította, én inkább úgy fogalmaznék, hogy megbélyegezte, sajnos. Arra voltam kíváncsi, hogy az iskolás diákok, akik gyakorlatilag ilyen szempontból a legnehezebb helyzetben vannak most, hogyan tartják a kapcsolatot barátaikkal, ismerőseikkel.

Nem is arra, hogy milyen applikációkat használnak, hiszen az egyértelmű, hogy számtalan lehetőséget kínálnak a gyártók és a fejlesztők. Inkább arra, hogy nekik bejön-e ez, nem hiányzik az „a régi világ”, amikor csapatostól tudtak lógni a suli udvarán, a parkban, vagy beültek a moziba egy jó kis filmre? Mert nekem őszintén, hiányzik mindez. De hát a járvány kegyetlen, és mindent felülír. Húgom baráti társaságában néztem körül, mert a saját korosztályom bajait ismerem, arra voltam inkább kíváncsi, hogy a tizenévesekben hogyan csapódik le mindez, és milyen mentő ötleteket vetettek be annak érdekében, hogy baráti kapcsolataik fennmaradjanak. Ugye, emlékszünk még arra az időre, amikor az ősök sikítófrászt kaptak attól, ha a gyermek „egész nap a neten lógott”? Nos, most nagyon nem tiltakozhatnak, mert minden ott zajlik. Nincs más, nincs jobb.

A beszámolók jól szemléltetik, hogy a koronavírus mellett ott van az eltávolodás, és az elmagányosodás esete is, ami nem csak minket felnőtteket, időseket érinthet, hanem a fiatal-kamaszokat is, akik amúgy is életüknek lelki szempontból nehéz szakaszában vannak, és ha mindez nem lenne elég, akkor még közéjük és barátaik közé áll ez a járvány is…

Balázs (14):

A kérdésed igencsak jogos, kár, hogy a szüleim ezért nem aggódnak ennyire. Mármint annak kapcsán, hogy a korona végére antiszoc leszek… Mivel anyukám és apukám is muszáj bejárjanak dolgozni, így az öcsémmel és nagymamámmal vagyok legtöbbet hétköznap itthon. Apukám hétvégén nagy ritkán (értsd: eddig két alkalommal) elvitt egy-egy haveremhez haza, de igazából senki nem örvend mostanában a vendégnek, és az igazat megvallva, én is félek egy kicsit. Mivel személyes találkozókra ugye nem nagyon van lehetőség, így maradt az online tér. Leggyakrabban WhatsAppon szoktunk beszélgetni, ott leginkább úgy, hogy videóchaten felhívjuk egymást, és aztán több órán keresztül beszélgetünk. Van olyan is, hogy Messengeren hozunk létre chatszobát, ilyenkor többen be szoktak csatlakozni, általában osztálytársak, de volt arra is példa, hogy egyik haverem “hozta” a másik haverját, és így az online térben ismertük meg egymást…

Abigél (16):

Mivel én már 16 éves vagyok, és még a pandémia előtt folyamatosan szót emeltem bizonyos dolgok kapcsán, vagyis kiálltam azért, hogy a szüleim megértsék, teljesen megbízhatnak bennem, ha valahova elmegyek, és abban is, hogy az online-ban hogyan s kivel kommunikálok, ezért nincsen annyira bonyodalmas dolgom. Ha elmondom, hogy hova, mennyire időre, és miért megyek, akkor a szüleim heti egyszer, maximum kétszer elengednek látogatóba egy-egy barátnőmhöz. A szabály, hogy lehetőleg van parkban, vagy valakinél otthon találkozzunk, plázába és zsúfolt helyre (például vendéglőbe) nem mehetünk. Ez pedig nekem nagy könnyebbség, hiszen mégiscsak más szemtől-szemben találkozni valakivel, mint a képernyőn át nézni… Természetesen az osztálytársaimmal Viberen, Whatsappon, Messengeren tartom a kapcsolatot, és leggyakrabban ott is szoktunk mindannyian találkozni. Persze az, hogy ki mennyire csatlakozik be egy-egy ilyen csoportos beszélgetésben, embertípus-függő szerintem… Van olyan osztálytársam, akivel órákon kívül gyakorlatilag sehol nem tudunk találkozni.

Jocó (13):

Én teljesen online lettem. Nagymamám eléggé súlyos beteg, így a szüleim nem engednek sajnos semerre, tehát maradok itthon, és próbálom kihozni ebből a maximumot. Nagyon sokat szoktunk Instagram üzenetben, Messengeren, WhatsAppon kommunikálni. Mindenki mást szeret használni, én pedig mindenkihez alkalmazkodom, ezért van olyan, hogy 10-10 üzenet, vagy 1-2 nem fogadott hívás vár engem egy-egy appon. Nehéz követni, ráadásul a szüleim eléggé korlátozzák a mobilozós időmet is, ezért én aztán nem tudok napestig telefonozni, vacsora után például egyáltalán nem már… Várom, hogy térjünk vissza a normális kerékvágásba!

Anita (15):

A szomszédunkban lakik a legjobb barátnőm, vele személyesen tudok találkozni, hiszen iskola után általában átjön hozzám, viszont a szüleimnek nincsen idejük arra, hogy egy-egy távolabb lakó barátnőmhöz elcipeljenek, ezért gyakran megesik az, hogy hónapokig nem látok élő embert, azokon kívül, akik itt, körülöttem laknak. Természetesen interneten tartom azért a legtöbb emberrel a kapcsolatot. Messengeren leginkább, hiszen Facebookja mindenkinek van, és így azokkal is tudok beszélgetni, akiknek mondjuk nincsen elég tárhely a telefonjukon arra, hogy több appot feltelepítsenek . Természetesen az online találkozók azért nagyon különböznek azoktól, mint amit élőben megszokhattunk, valahogy egészen másként tudunk az online világ miatt megbeszélni, mint szemtől-szemben…

Másokat is megkérdeztem, és egyértelművé vált számomra, hogy az iskolásoknak sokkal nehezebb dolguk van gyakran, mint a szülőknek, mert nagyon fiatalon kell megfelelniük mindazoknak a követelményeknek, amelyeket a szülőknek mégiscsak felnőttként kell teljesíteniük. Az online iskola után, ami napi 6-7 órájukat felemészti, a házik elkészítése végett is laptop előtt kell ülniük, majd, ha marad valami kis szabadidejük, és haverjaikkal, barátnőikkel szeretnének kommunikálni, akkor azt is többnyire csak online tudják megoldani. A társas életük teljesen visszaszorult, a négy fal közül a szabadulást tényleg a digitális világ, az online tér jelenti. Hogyan lehet majd ebből visszatérni a való életbe, hogyan tudnak majd a virtuális kapcsolatokból igazi barátságokat kovácsolni, ez a jövő titka. Én mindenképpen szurkolok fiatal ismerőseimnek, csakúgy mint magamnak, és az olvasóknak is, hogy vegyük könnyedén ezeket az akadályokat, és ha ismét lehet igaziból találkozni, akkor mindenképpen azt részesítsük előnyben.

Comments