Tech
Melyek voltak 2020 legmenőbb appjai Androidon és iOS-en?
2020-ban az online világ különösen fontos szerepet kapott. A hétköznapjaink teljesen átalakultak, és ami eddig teljesen megszokott hétköznapi dolog volt, mint például bevásárlás, vagy péntek esti találkozó a barátainkkal, az most teljesen átment az online térbe. Ezért is igyekeztem fellelni a legjobb appokat, amiket kevésbé ismerhettek.
Még márciusban készítettem egy videót, amiben megmutattam azt, hogy én milyen appokat használok, milyen applikációk vannak a telefonomon. Azóta persze sok más applikáció megjelent a piacon, de ebben a videóban részletesebben bemutatom az általam ismerteket.
Kezdjük is akkor az 2020 legjobb öt Androidos appjaival, amit valószínű, hogy még nem ismertek:
Természetesen ennél jelentősen több legjobb applikációt tartanak számon, én csak azokat sorolom fel, amelyeket érdekesnek, és kevésbé ismertnek tartok.
Sokszor idegesítő, hogy annyit kell keresni az appok között a naptárat, pedig jó lenne, ha mindig szem előtt legyen. Erre kitűnő megoldást tud nyújtani a CalenTile, amely a telefon értesítési sávjába beleilleszti a naptárat. Ugyan az appért 0.99 eurót ki kell fizetni, viszont ez a megközelítőleg 4-5 lejt mindenképpen megéri annak, aki nem szeretné sokáig keresgélni a naptárat.

Sokszor szeretnénk mobilos fotóinkra is instat vízjelet tenni, hogy ne lopkodják csak úgy őket az interneten. Ehhez természetesen rengeteg appot lehet találni, de talán a legjobb választás a Photot Watermark. Az app alaphangon ingyenes, viszont rengeteg benne a reklám, így ha némi pénz ellenében (értsd havidíj, ami 0.99 euró) reklámmentesen használhatjuk az appot! Reméljük, hogy 2021-ben több fotót fogunk készíteni utazásainkról, mint idén…

Mindannyiunk lakásában vannak növények, ugye? No, aki ismeri azt az érzést, hogy megölt életében már több cserepes növényt, annak itt a tuti megoldás. SmartPlant az app, ami tudja, hogy hogyan kell bánni a növényekkel.

Ugye mindenkinek vannak 2021-re tervei? És mondanom se kell, hogy hányan szeretnénk újra többet sportolni, esetleg tudatosabban élni. Erre már rengeteg app van, de talán a feledés homályába merülhetett az évek alatt az Endomondo, ami egy csodás app, ha sportolni szeretnél!

Ha már 2020-ban megnézted az összes ASMR videót, akkor itt a TaoMix2, ami segít, hogy természetes hangok hallatán el tudj lazulni, és könnyebben el tudj aludni. Ha esetleg a 2020-as év a rossz alvások éve lett volna…

Az iOS top 5 appja több szempontból is kemény dió, hiszen iOS-en rengeteg applikáció van, és a legtöbbet már magától ajánlotta nekünk az AppStore. Sajnos az iOS-re a legtöbb menő applikáció fizetős, de igyekeztem olyant is találni, ami ingyenes, vagy legalább bizonyos részei ingyenesek!
Amióta iOS-re is vannak widgetek, azóta egyre több olyan app jelent meg, ami ezeknek a személyre szabásával, átalakításával foglalkozik. Ilyen a Widgetsmith is, amit most ingyenesen le lehet tölteni az áruházból.

Bár az iPhonek kamerája szerintem az egyik legjobb a piacon, ez nem jelenti azt, hogy ezeket nem lehetne tovább tökéletesíteni. A Halide app, évi 12 euróért pont ezen segít. Több beállítást ajánl fel, így sokkal jobb fotókat készíthetünk telefonunkkal, ha értünk egy kicsit a beállításokhoz.

Sokaknak nem elég a gyári naptár, ami lássuk be, hogy alapfeladatokra kitűnő, de csomó mindent nem lehet beállítani rajta. Erre pedig kitűnő alternatíva a Fantastical app, ami egy halom lehetőséget kínál fel a felhasználónak, gyakorlatilag mindent be tudsz rajta állítani!

Remélem, hogy senkinek nem kell a kétlépcsős azonosítás fontosságáról beszéljek. Főleg most, hogy abszolút mindent az interneten intézünk. A kétlépcsős azonosítás legnagyobb mestere az Authy. Ezt mindenképpen érdemes letölteni!

Volt már olyan, hogy valahova muszáj volt beregisztrálni, és mivel utána évekig nem léptél oda be, elfelejtetted a jelszavadat? Ha nem, akkor szerencsés vagy, ha viszont te is jártál már így, akkor egyértelműen a 1Passwordot neked találták ki. Kigenerál, és meg is jegyez minden jelszót, így neked ezzel már többet nem kell bajlódnod! (Igaz, hogy havidíjas applikáció, de azt mondom, hogy abszolút megéri az árát!)

Ezek voltak 2020 legérdekesebb appjai, amikről lehet, hogy eddig nem hallottál, de lehet, hogy jól jönne, megkönnyítené a mindennapjaidat.









