Milyen hatással van a diákok lelki világára és teljesítményére a lassan egy éve kialakult járványhelyzet, hogyan tudnak a szülők partnerek lenni ebben? Erről és ehhez hasonló dolgokról kérdeztem Nagy Wolf Ildikó nevelési szakpszichológust!

1. Talán kezdjük is a legfontosabb kérdéssel, mi is egy iskolapszichológus feladata, mivel lehet hozzá fordulni?

Elméletileg az iskolapszichológus elsődleges feladata a prevenció: olyan tevékenységek biztosítása, amelyek által a diákoknak lehetőségük adódik az önálló tanulási, önismereti és társas készségek elsajátítására, felkészíti őket a különböző élethelyzetekben fellépő akadályokkal megküzdeni. Gyakorlatilag viszont mindezekre nincs elég idő és szakember (min. 800 gyerekre jut 1 pszichológus), sok esetben a tűzoltás marad: azonnali segítségnyújtás, kríziskezelő alkalom, a prevenció pedig háttérbe szorul. 

Tevékenységünk sokrétű, a diákok, szülők és pedagógusok megkeresése és igénye szerint alakul. Legfőbb célunk az iskolában tanuló diákok és az ott dolgozó pedagógusok mindennapjainak a segítése, a felmerülő egyéni vagy csoportos szintű nehézségek esetén a segítő beavatkozás biztosítása. 

• a beilleszkedési és  érzelmi nehézségek, mint például a szorongás, félelmek, lehangoltság, önértékelési problémák
• frusztráció, agresszió, viselkedészavar, 
• veszteségek (haláleset, válás, költözés, iskolaváltás) feldolgozása 
• krízishelyzet azonosítása, pszichés megsegítés 
• pályaválasztás, tehetséggondozás

Munkánk szerves része a pedagógusokkal folytatott konzultáció is, mely során a diák érdekében szükséges aktuális tennivalókat egyeztetjük, akár a tovább irányítás szükségessége, vagy meglevő szakvélemények értelmezése, egyes nevelési elemek, vagy szabályok megváltoztatása kapcsán.

Fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy az  iskolapszichológusi foglalkozás nem terápia!  Nem helyettesíti a terápiás pszichológus vagy gyermekpszichiátriai megsegítést. Előfordulnak olyan helyzetek, amikor a nehézség feltérképezéséhez pontosabb, mélyrehatóbb vizsgálatra van szükség. Ilyen esetekben a szülőt és a gyermeket a megfelelő szakemberhez szoktuk irányítani (pl. pszichiáter, klinikai szakpszichológus, családterapeuta stb.)

2. Biztosan akadnak olyan szülők, akik nem pártolják az iskolapszichológust, nem szeretnék, hogy gyerekeiknek más, egy kívülálló adjon tanácsot, ilyenkor mit lehet tenni?

Igen, szoktak nehézségek adódni, viszont a legtöbb esetben megfelelő pszichoedukáció segítségével sikerül a szülők bizalmát elnyerni. Tudom, hogy a szülők számára nehéz elfogadni, ha pszichológushoz kell forduljanak vagy ezt a pedagógus javaslatára kell meglépjék. Kudarcként, saját hibájukként élhetik meg, rengeteg kérdés merülhet fel az aggódó anyukában, apukában. Sok szülő azért is ellenkezik vagy hezitál, mert nem tudja, mire számíthat, hogyan zajlik egy ilyen beszélgetés. 

Gyakori, hogy a diákok egyénileg keresnek meg és minden ilyen esetben biztatni szoktam őket, hogy meséljenek a szüleiknek a problémáikról, avassák be őket is. Ez több szempontból is fontos: megtanulják, hogy több szálon is kérhetnek és kaphatnak segítséget, valamint megtapasztalhatják, hogy a szülő is együttműködő partner, erőforrás tud lenni a megoldásban.

3. Lassan egy éve be vagyunk mindannyian zárva a négy fal közé, hogy érinti a diákokat ez?

Nagyon változó.  A járványhelyzet eddig nem ismert kihívások, krízisek elé állított minden diákot, lelki ellenálló-képességük, mentális kitartásuk is megmérettetett, mindennapi életükre is közvetlen hatással volt és van most is. Negyedévente újabbnál újabb helyzetekhez kellett alkalmazkodniuk (a teljesen ismeretlen online oktatás, hybrid oktatás, online oktatás újból, de másképp), napi rutinjukat többször kellett módositaniuk. 

Elemis diákok esetében azt tapasztalom, hogy sok családban nem volt elég idő felkészíteni őket a biztonságos internethasználatra, az elmúlt hónapokban rengeteg időt töltöttek médiaeszközeik használatával. A bezártság miatt sok esetben tévéztek, videójátékoztak és interneteztek. Ha a szülő az eszközök megvonásával fenyegetőzik, bepánikolnak, és bármit megtesznek, hogy elkerüljék ezt a büntetést. 

A legnehezebb talán a 12-14 éves korosztály számára, hiszen egyre nagyobb az igényük, hogy barátaikkal lehessenek együtt, viszont koruk miatt nehezebb kiszakadniuk az otthoni légkörből. A nagyobbak (15-19 évesek) már könnyebben, önállóbban mozoghatnak, így ők nem sínylik meg annyira a szociális kapcsolatok hiányát.  Viszont az ő esetükben gyakoribbak a szorongásos tünetek: elalvási nehézségek, megváltozott étvágy, visszatérő, negatív gondolatok, feszültségérzés, lehangoltság. Nagyon igénylik a személyes találkozásokat velem is, nem elég az online beszélgetés. Van, aki megkönnyezte, mikor hónapok elteltével újból belépett az iskolába.

Szerencsére vannak pozitiv változások is: van aki lassan egy éve elkezdett sportolni és mai napig kitartóan edz, más pedig rendszeres naplóvezetéssel gyógyítja a lelkét vagy éppen könyvet írnak (ez például elég gyakori a serdülők körében). 

4. Gondolom pár diáknak, akiknek nem adottak a körülmények, rosszabbul teljesít most, hogy online folyik az oktatás, mint amikor ez offline történt, ilyenkor mit lehet tenni, hogy lehet őket segíteni? 

A tanulási motivációban való hanyatlás főképp azoknál a diákoknál figyelhető meg, akiknek óriási igényük lenne a társaságra és közösségben tudnak igazán fejlődni, feltőltödni. Az online oktatás pont ezeket nem tudja biztosítani. Minden ilyen esetben a legfontosabb a csapatmunka: diák-szülő-pedagógus-iskolapszichológus együttgondolkodása. Nem a direkt tanácsadás a lényeg ezekben az esetekben, hanem megérteni, hogy pontosan mi történik az adott diák lelkében, hol van az elakadás. Van, ahol már 1-2 beszélgetés is segít, más esetekben hosszabb időre van szükség. 

5. Az oktatók a jelenlegi helyzetben szoktak-e az iskolapszichológussal konzultálni, van-e esetleg olyanra lehetőség, hogy az ő véleményét is kikérjék egy-egy döntés meghozatalakor? 

Igen, sokszor konzultálunk, bizonyos értelemben közösen vállalunk felelősséget egy gyerekért vagy gyerekcsoportért, együtt törekszünk a probléma megoldására.

6. Az online oktatásnak köszönhetően néhány diáknak teljesen megváltozott a napi rutinja, a tanulási szokásai, milyen tanácsot lehet ilyenkor nekik adni, milyen tanulási módszereket érdemes most alkalmazniuk? 

Amikor először kerültünk karanténba, pár kollegámmal együtt létrehoztunk a közösségi oldalon egy csoportot diákjaink számára, ahol hétről hétre a pszichológiai immunrendszerük megerősítésére fektettük a hangsúlyt. A napi rutin fontosságától kezdve az egészséges életmódik sokmindent érintettünk, és azt tapasztaltuk, hogy sok diáknak segített is jobban megtervezniük mindennapjaikat, hasznosan eltölteni a hirtelen kapott szabadidőt. Viszont adódtak esetek, amikor a tartós bezártság az idő torz érzékelését és a biológiai óra felborulását eredményezte, így többször átbeszéltük, hogy a hatékony tanulás szempontjából nagyon fontos a reggeli rutin elvégzése, a napszakok elkülönítése, az éjszakába nyúló tanulás elkerülése és a rendszeres testmozgás. Most azt látom, hogy sok esetben apróságokon csúsznak el dolgok: például egy diák  aggódni kezdett, hogy nincs étvágya és a beszélgetés alatt kiderült, hogy napokig nem mozdul ki a házból. Következő találkozásunkig kötelezően “felírtam” a napi 1 óra sétát friss levegőn. 2 hét múlva mosolyogva jött vissza, hogy mennyi mindenben segített ez az apró változtatás. 

7. Nemrégiben megjelent egy cikk a Hoppipollán a teljesítményorientált szülőkről, akik szó szerint nyomást gyakorolnak gyermekeikre azért, hogy kitűnően teljesítsenek. A járványhelyzet az ilyen családoknak nem kedvezett szerintem, mit lehet ilyenkor tenni kívülállóként, hogyan tudunk a diákoknak segítséget nyújtani? 

Találkoztam olyan esettel, ahol a teljesítményorientált szülő nem veszi komolyan az online iskolát, elmondása szerint ez minden, csak nem oktatás és sokszor szabotálja ezt: bemegy óra alatt gyermeke szobájába, kérdezősködik, hallgatózik, megpróbálja figyelmét elterelni nem oda illő témákkal. Ez duplán nehéz helyzet: egyrészt nagyon nagy az elvárás, hogy jó jegyei legyenek gyermekének, másrészt nem tartja tiszteletben, hogy bent a szobában igen is valódi oktatás zajlik! 

Minden szülő legfőbb vágya, hogy gyermeke boldog legyen – bár a nevelési stílusok a személyes értékrend szerint különbözőek, a cél általában mindenkinél ugyanaz. A teljesítményorientált szülő azért tartja olyan szorosan a gyeplőt, mert úgy gondolja, hogy akkor lesz boldog felnőttként gyermeke, ha viszi valamire az életben. Az jó, ha vannak elvárásai a gyerek irányába, a baj ott kezdődik, amikor túlzott elvárásokat fogalmaz meg – aminek a gyerek nem tud megfelelni –, vagy saját ki nem élt vágyait akarja a gyerekében megvalósítani.

A teljesítményorientált rendszerben (család, osztályközösség, iskola) a gyerek mindig szorong. Így nagy eséllyel lesz legalább egy pedagógus, akinek ez feltűnik és elkezdhetünk ezzel foglalkozni. Ha a szülő megtagadja az együttműködést, még mindig ott van a gyermek, akire hatni tudunk iskola szinten. Ezért is lenne nagyon fontos kötelező tantárgyként bevezetni az érzelmi intelligencia fejlesztését. Ma már tudjuk, hogy az életben való sikerességhez nagyobb mértékben járul hozzá az EQ, mint a magas IQ. 

8. Érthető módon nagyon sokan félünk attól, hogy mit hoz a holnap, ez mindannyiunkban feszültséget gerjeszt, félünk a járványtól, hogyan lehet elmagyarázni az iskolás gyerekeknek azt, hogy miért nem engedjük meg nekik, hogy találkozzanak barátaikkal, ismerőseikkel? (itt kicsitől-nagyig bárkire lehet gondolni, mert szerintem egy tizenkettedikes és egy hatodikos is nagyjából ugyanazt akarja jelenleg ilyen tekintetben ☺ )

Már rég nem azt kell megmagyarázzuk nekik, hogy miért nem találkozhatnak, hiszen a legtöbb családban azért ezt igyekeznek megoldani, alkalmat találni arra, hogy gyermekeik találkozhassanak barátaikkal. Inkább az állandó bizonytalanság az, ami negatív hatással van mindenkire. Ma járhatnak az elemisek iskolába, de vajon meddig? A vizsga előtt álló diákok is állandó bizonytalanságban élnek, hogy vajon mikor térhetnek vissza ők is az iskolába, készülnek a ballagásra, de azt milyen körülmények között lehet majd megvalósítani? Fiatalok fesztiválokról, utazásról álmodoznak, de senki nem tudja, hogy mikor lesz újból mindezekre lehetőség. 

Az iskolai életben gyakran előtérbe kerül a reziliencia, mint a rugalmas ellenálló képességgel való foglalkozás:  próbáljuk megtalálni a jó dolgokat a jelen helyzetben is (pl nem kell olyan korán ébredni, több idő van reggelizni, akár naponta többször is 🙂 ) és gyakoroljuk az elfogadást, hiszen sok minden van amit most nem tudunk irányítani, valamint fontos, hogy  kapcsolataink ápolására is időt szánjunk. 

9. Tudom, hogy nehéz ezt előre megjósolni, de kíváncsi lennék arra is, hogy ha a járvány valamikor jelentősen javulni fog (tehát majdnem minden olyan lesz, mint amilyen tavaly ilyenkor volt), mire lehet számítani, a gyerekek milyen nehézségekkel fognak küszködni, mire lenne érdemes most odafigyelni? (itt gondolok a bezártság okozta elmagányosodásra, a tanulási nehézségekre, arra, hogy talán mindannyian ellustultunk egy kicsit…)

Nem tudhatjuk előre, hogy a hosszú ideig tartó bezártság, az online oktatás pszichikai hatásai milyenek és mennyire lesznek maradandóak. Az biztos, hogy az elmúlt év tapasztalatai nyomot hagynak mindenkinek a lelkében, a hatások biztosan nem múlnak el nyomtalanul. A traumát sosem jó átélni. Viszont a megváltozott életstílusunknak nem csak negatív pszichikai következményei vannak, a nagyon nehezen megélt élmények révén is fejlődtünk, fejlődtek diákjaink: sokan az elmúlt egy évben tapasztalták meg, hogy sokkal többre képesek, mint amit eddig gondoltak magukról. Sokuknak átalakult az értékrendjük, jobban felismerik mi az igazán fontos az életben és mi lényegtelen, nőtt az empátiás készségük, türelmük, alkalmazkodóképességük.

És  talán nem is kell feltétlenül minden tekintetben visszazökkennünk a régi kerék­vágásba. Hasznos lehet újraértékelni, hogy a megváltozott körülmények között vajon az új vagy a régi szokásainkat érdemes-e megtartani.

Az interjúalany az Apáczai Csere János Elméleti Líceum, illetve a Sigismund Toduța Zenei Főgimnázium iskolapszichológusa, emellett rendszerszemléletű egyéni-pár és családpszichoterapeuta.

Comments