KÉRDEZETT: BÖJTE BEATRIX

Fantasy regényei és novellái révén ismerhette meg a végzettsége szerinti biológust a közönség. Ezt a tudást regényeiben is felhasználja olyan lények megteremtése közben, akik az ember és az állat között elmosódva alkotnak új fajt.

Moskát Anita a fantasztikus irodalomba burkolva fejti ki az őt foglalkoztató társadalmi problémákat, így könyveiben gyakran olvashatunk a hatalom és az egyén problémáiról is, például az identitásról, hitről, származásról és még hosszan lehetne sorolni. Új utakról, írásról és a fantasy műfajáról beszélgettünk.

Hogyan lesz biológusból író?

A biológusi pálya nem idegen a családomtól, apa kutató biológus. Amikor terepre ment, gyerekkoromban sokszor elvitt magával, hogy egy kicsit belelássak ebbe az egészbe. Ilyen szempontból volt példa, de ő sosem erőltette, hogy ezt kövessem. Az írás olyan 13 éves korom körül kezdődött. Hamar beszippantott, és nagyon szerettem csinálni, de mivel ennek egyáltalán nem volt hagyománya a családban, ezért nem is vették annyira komolyan, és én is tudtam, milyen nehéz eljutni a publikálásig, úgyhogy annyira én sem hittem el, hogy belőlem író lehetne. Egy pillanatig sem bánom, hogy biológiát tanultam, de az egyetemen már kezdtek jönni olyan lehetőségek, amelyek a könyv szakma felé vittek. Ez egy választási szituáció volt. Mindkét szakma teljes embert kíván. Mindkettőt teljes erőbedobással kell végezni, nem nyolctól ötig tartanak, hogy az ember eldobja délután a tollat.

Kamatoztatod ezt a biológiai tudást a könyveidnél is, igaz?

Igen, az Irha és bőrnél érződik ez a legerősebben, ahol egy jelenség során az állatok bizonyos fokú antropomorfizációs folyamaton mennek keresztül, fajzatok keletkeznek, akik az ember és az állat viszonyában köztes lények. Itt nagyon fontos volt, hogy biológiai megközelítéssel nézzek rájuk. Ne üres látványelem legyen a hibriditás, hanem ezek az átalakulások tényleg megpróbálják elmosni az ember-állat határokat, egyrészt anatómiailag, tehát hogy működő szervezetek legyenek, másrészt pedig a személyiségükben. Például van benne egy őzből átalakult szereplő, akire a csorda- és a csoportnyomás könnyen hat, az ő esetében a regény azt is vizsgálja, mihez kezd ezekkel az ösztönökkel, hogyan feszegeti a határokat, hogyan definiálja végül önmagát.

Miért a fantasy műfajt választottad?

Viszonylag későn találtam rá a fantasyre, kamaszként inkább horrort és szépirodalmat olvastam felváltva. Egyik nap egy Stephen King, másik nap egy Márquez, és ez így teljesen rendben volt. Akkoriban még kevesebb olyan fantasy jelent meg, ami érdekelt volna, pedig mindig is azt kerestem, amit a fantasy nyújt, csak nem tudtam megnevezni. Azt, hogy úgy hozza be a valóságon túlmutató elemeket, hogy nincs megkötve a kezed. Bármilyen világot alkothatsz. Persze miután megalkottad a világot, nagyon fontos a saját szabályait betartani. Kell egy belső koherens logika, ami alapján aztán a világ létrejön, de amikor elindulsz, ott semmiféle korlát nincsen. Pont ezt szeretem a kísérletező szerzőkben, hogy annyira messzire elmennek ötletekben, és annyira kreatívan sokfélét kitudnak ezzel fejezni.

Te mennyire tartod magad kísérletező szerzőnek?

Nehéz ezt megmondani, de azt érzem, hogy sok mindenben kísérletezem. Eleve nehezen is gondolkodom merev skatulyákban.

Amikor azt mondom, hogy fantasyt írok, valójában arra gondolok, hogy az írásaimban a fantasy van jelen leghangsúlyosabban, de ugyanúgy vannak akár weird, horror, vagy disztópikus elemek is bennük, tehát máshonnan is hozok be dolgokat.

Nehezen írnék olyan fantasyt, ami mondjuk a toposzokat vizsgálja. Vannak ezek a klasszikus fantasy elemek, akár a hős útja, akár a jó és rossz harca, amiket lehet nagyon szolgaian is csinálni, de lehet azon belül is kísérletezni, például azt vizsgálni, hogyan lehet ezeket a toposzokat újramesélni egy teljesen más szemszögből, kifordítani őket. Engem elsősorban nem ez érdekel, hanem inkább a határterületek.

Arra is törekszem, hogy minden regényemben kipróbáljak valami újat. Ha a saját sémáimat vinném tovább, az már nem érdekelne, ezért sem írok például folytatásokat. Az első regényem, a Bábel fiai, egy portál fantay fiktív bibliai szállal, ami a vallás és a hatalom témakörét járja körül. A második, a Horgonyhely, egy másodlagos világban játszódik, ahol senki nem tudja elhagyni a születési helyét egy kilométernél távolabb, kivéve a terhes nők, így ők lesznek azok, akikre az egész társadalom épülhet. Ez a női és férfi szerepeket, egyenlőtlenségeket vizsgálja. A harmadik pedig az Irha és bőr, ami ezt a hibrid tematikát hozza be, és identitással, idegenséggel is foglalkozik. Ez napjaink Budapestjében játszódik, ami megint egészen más konfliktusokat felvető környezet. Ha lesznek további regényeim, azok is új utakat fognak keresni. Nem szeretnék belenyugodni abba, amit már megtaláltam.

Szerinted a magyar olvasók mennyire nyitottak a magyar fantasyre?

Egyre jobban. A 90-es években az volt a trend, hogy fantasyt hangzatos külföldi álnév alatt kell írni. Akkoriban erre rá is játszottak a könyvkiadásban azzal, hogy megpróbálták elhitetni valakiről, hogy külföldi szerző, aztán kiderült, hogy magyar, vagy nem derült ki soha. Akkor nagyon erősen benne volt az olvasókban, hogy a külföldi jobb. A fantasy itthon egy elég friss dolog, nincs akkora hagyománya. A 90-es években tudott igazán népszerűvé válni, elsősorban a szerepjátékirodalomnak köszönhetően. Később aztán lett lehetőség több saját világgal megjelenni, és a 2000-es évek közepétől egyre többen publikálnak saját néven. Többen nyúlnak magyar helyszínekhez, vagy speciálisan magyar problémákhoz. Ezek egymást erősítő folyamatok. Ha az olvasó találkozik jó magyar szerzős regényekkel, akkor új íróknak is esélyt ad majd, a szerzők pedig bátrabban publikálnak a saját nevükön.

Milyen nőként ebben a műfajban írni?

Szerintem nőként az irodalom bármely területén nehezebb. A fantasy ilyen tekintetben még rázósabb terep, mert van ez a sztereotípia, hogy ez egy nagyon férfias dolog.

A sci-fire ez még jobban igaz, ott a mai napig rengeteg az előítélet, hogy vajon tudnak-e a nők elég jó sci-fit írni, ami elég tudományos igényű lenne. Pedig sem a tudománynak, sem az irodalomnak nincs neme. Egy szöveg nem attól jó vagy rossz, hogy nő vagy férfi írta. Nagyon sok női alkotó van, akár itthon is, és az olvasói összetételen is látszik a változás.

Ha azt érzik a nők, hogy ez hozzájuk is szól, nincsenek kirekesztve, nem kérdőjelezik meg, miért szeretik ezt olvasni, akkor nyitottabban állnak a fantasyhez, magukénak érzik. A női alkotók sok olyan témát tettek fókuszba, ami korábban kevésbé volt jelen: akár a különböző gender témák, női sorsok vagy ökológiai krízisek. Sok társadalmi kérdéssel foglalkoznak, ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a férfiak nem, hanem hogy amikor több lett a női alkotó, akkor ezekből a témákból is több lett, és ez új olvasói rétegeket is meg tudott szólítani.

A társadalmi problémákat milyen a fantasyn keresztül bemutatni?

Jó eszköz arra, hogy olyan társadalmi kérdésekről beszéljünk, amikhez a valóságban már túl sok előítélet kötődik. A fantasy működhet úgy, mint egy lombik, amiben létrehozunk egy csak ott létező világot, ott létező problémákkal és ránézhetünk ezekre úgy, mintha függetlenek lennének a mi világunktól, de valójában persze nem azok. Én a fantasyt egy borzasztó jó eszköznek tartom arra, hogy el is távolítson, de miután eltávolodtunk, visszatérünk, és friss szemmel tudunk ránézni a saját világunk problémáira.

Hogyan zajlik az írás folyamata? Hogyan jutsz el a gondolattól a regényig?

Nálam nincs egy bevált módszer, minden regényemet kicsit másként írtam. Az biztos, hogy rengeteg idő eltelik az ötlet megszületése és aközött, hogy ténylegesen elkezdeném a regényt. Ez az idő egyrészt kutatómunkával telik. Tévhit, hogy a fantasyhez nem kell kutatni, mert csak kitalálsz mindent, és akkor az úgy jó lesz, valójában rengeteg kutatással jár. Másrészt pedig sok idő a saját világom felépíteni.

Ha a valóságba helyezném a történetemet, akkor a valóság már ott lenne körülöttem és csak a megfigyeléseimet kellene felhasználnom, de a fantasynél létre kell hozni egy olyan valóságot, amiről az olvasó az olvasás időtartalma alatt elhiszi, hogy egy élő, lélegző, működőképes hely. Meg kell teremteni ezt az illúziót, csak ezek után jönnek a szereplők és cselekmény. Sokszor újraírok, keresem a legjobb megoldásokat. Ezekkel az újrakezdésekkel nagyon sok idő eltelik, emiatt ez viszonylag hosszú folyamat. Az Irha és bőrt öt évig írtam, de úgy hogy mellette már dolgoztam, és az nagyon sokszor visszavetette azt, hogy mennyit tudok írásra szánni.

Nagyon felkapott lett mostanában az Irha és bőr, te is ezt tartod a legjobb regényednek?

Nem tudom megmondani, hogy az olvasók a Horgonyhelyt vagy az Irha és bőrt szeretik-e jobban, de nem is tartom ezt feltétlenül fontosnak, hogy melyik a jobb. Ezt nem is a szerzőnek kell eldöntenie. Én mindig arra törekszem, hogy egy új szöveggel megugorjam az előzőt. Ez a rengeteg újraírás azért kell, hogy rátaláljak arra, amit az adott regénynél fontosnak érzek, és amikor ezt megtalálom, az számomra az igazi öröm, és nem azon gondolkodom, hogy melyik a jobb, hanem hogy az a szöveg olyan lett-e, amilyenre terveztem.

Mennyire megterhelőek számodra a saját írásaid?

Én olvasóként azokat a történeteket keresem, amelyek felzaklatnak, kimozdítanak a komfortzónámból és gyakran fájdalmasak. Van olyan olvasó, aki szereti, ha a könyv kicsit kiszakítja a valóságból, és hátat tud fordítani arra az időre a mindennapi problémáknak, és neki ez jelenti a fellélegzést. Nekem meg az jelenti a fellélegzést, hogy ezekkel a problémákkal biztonságos környezetben találkozhatom, és olvasás közben élhetek meg olyan nehéz érzéseket, amik a valóságban sokkal rosszabbak lennének. Ez szerintem egyfajta feldolgozó folyamat, hogy a világban vagy bennem lévő nehéz vagy traumatikus érzéseknek egy ilyen biztonságos környezetben nézhetek szembe.

Az Irha és bőr egyik fejezetét itt olvashatod el.

Moskát Anita 1989-ben született. Biológusként végzett, korábban pedig szerkesztőként dolgozott Budapesten, az SFmag.hu cikkírója és egyik szerkesztője. Tíz éve ír, 2007 óta a Delta Műhely (későbbi Írókör) tagja. Novellái magazinokban, többek közt a Galaktikában jelentek meg, 2009-ben elnyerte a Preyer Hugó-díjat. Nemcsak a fantasztikum érdekli, gyerekek számára is írt ismeretterjesztő könyvet. A Bábel fiai az első regénye, 2014-ben jelent meg a Gabo Kiadó SFF sorozatában. Második regénye Horgonyhely címmel 2015-ben jelent meg a Gabo Kiadó gondozásában. 2019-ben látott napvilágot az Irha és bőr címet viselő, harmadik regénye.

Comments