Középsuli
Bukur Tamás: “Figyelnünk kell arra, hogy ne sértsünk meg senkit, mert a Diáksztori kezdeményezésnek nem ez a célja”
A 13. alkalommal szervezték meg a Kommunikációs Napokat a kolozsvári BBTE Kommunikáció és Közkapcsolat karán, idén is online a járványra való tekintettel.
A kétnapos rendezvény célja idén a tabudöntögetés, amelyre kiváló példa volt a ma délutáni előadás is, amelyet Bukur Tamás, az Érted egyik alapítótagja tartott.
Tamást már többen ismerhetitek, hiszen többször írt a Transindexre, illetve két Hoppipollás videónkban is szerepelt, ezeket itt, illetve itt megtekintheted.
A Diáksztori az Érted , a MAKOSZ és a Székelydata közös kezdeményezése, amely még 2020-ban indult. Bukur Tamáshoz eljutott egy videó, amelyben egy tanár minősíthetetlen módon beszélt diákjaival. Tamás ezt a saját Facebook oldalán közzétette, ezzel igencsak nagy felháborodást keltve. A visszajelzések alapján úgy érezte, hogy érdemes lenne ezzel a témával foglalkozni érdemben is, ekkor kereste őt meg Csala Dénes, illetve a MAKOSZ elnöke is.
A kezdeményezés eddig két nagyobb akciót indított:
Az első alkalommal képregényekkel illusztrálva mesélte el a különböző történeteket:
míg második alkalommal színész és dramaturg hallgatók segítségével illusztrálták a diákok sztorijait:
Tamás már a KommNapos előadása elején elmondta, hogy a kezdeményezés célja sosem az volt, hogy igazságot tegyen, vagy bűnbakot keressen, sokkal inkább hangot akart adni olyan történeteknek, amelyekről egyelőre nem mernek nyíltan beszélni a diákok.
Tamás szerint erre a négy dologra a legfontosabb figyelniük a kezdeményezésben megjelenő történetek közzétetelekor:

Újabb történetekkel szeretnék bővíteni a kezdeményezést
Bár úgy tűnhet, hogy “nincsen több” a történetben, ez tévedés. Az iskolai bántalmazás az egyik legaktuálisabb kérdése napjainknak, amelyet megfelelő komolysággal kell kezelni.
Természetesen egy-egy történet nem vethető össze egy amerikai iskolagyilkossággal, de a diákok hangulatát igenis nagyon befolyásolhatja mindaz, amit látnak, hallanak, tapasztalnak az iskolában. Ezért úgy döntöttek, hogy újabb történeteket szeretnének videó formájában közzétenni, most azonban úgy, hogy olyan emberek mesélnek el egy-egy iskolai zaklatással kapcsolatos esetet, akik ismert közszereplők, és ezáltal nagyobb lesz a figyelem, amely a történetekre irányul. Szeretnék, ha ezúttal arccal és névvel jelennének meg a videók szereplői, érzékeltetve ezzel azt, hogy igenis ezek a dolgok gyakorlatilag bármelyikünkkel megtörténhetnek.
A nagyjából 35 perces előadás alatt a hallgatóság megismerhette a kezdeményezés történetét, létrehozásának okát, illetve jövőbeli terveiket.
A rendezvénysorozat ma délután, illetve holnap egész nap folytatódik, az online térben az élő videók a Kommunikációs Napok Facebook oldalán elérhetőek!









