Ez meg az
Hol szilvesztereznek 2021-ben a fiatalok?
2021 sok szempontból jobb év volt, mint a 2020, de természetesen még tisztán lehet látni, hogy van még a javulásra, fejlődésre hely. Ebben az évben azonban úgy tűnik, hogy ugyan hatalmas bulikat nem lehet továbbra sem tartani, de egy-egy kiscsoportos szilveszteri összejövetelnek helyet adnak a hatóságok. Mi pedig kíváncsiak voltunk arra, hogy mennyire élnek ezzel a lehetőséggel a fiatalok.
Péter (20):
Én ugyan nem jöttem fel Kolozsvárra egyetemre (mármint beiratkoztam, de ugye, online tartják az órákat), így több évfolyamtársamat nem is ismerem. Még december elején feldobtam, hogy mi lenne, ha 5-6-on összegyűlnénk valakinél otthon, kosaras alapon, mindenki hoz valamit, s kész. Az ötlet tetszett a népnek, de a végére csak 4-en maradtunk. Szóval tényleg egy nagyon szűkkörű, ismerkedős szilveszterem lesz. Kicsit boldogsággal tölt el az a tény, hogy nem leszek egyedül szilveszterkor. A tavaly a családommal ünnepeltem, az értelemszerűen nem volt ugyanolyan.
Angi (19):
Végre valahára elmehetek egy klubba hivatalosan. Szerettem volna kicsit különlegesebben ünnepelni, s mivel a 18 éves születésnapom rendes ünneplése elmaradt, így reménykedtem benne, hogy majd tavaly szilveszterkor pótolni lehet. De ez nem történt meg. Szóval idén mindent bedobok. A barátnőimmel (tehát 3-an) egy kisebb klubbos buliba megyünk. Már nagyon várom!
Ágota (20):
Magyarországra átruccanunk a barátnőimmel. Ketten ott tanulnak és mivel a két ünnep között is volt valami vizsgájuk, így már 27-én vissza is mentek. Ez jó alibi nekünk is, hogy átruccanjunk hozzájuk. Budapesten egy rendes kis házibulit szervezünk, reméljük, hogy a hatóságoknak nem lesz ellenükre. Jó lenne végre egy normális szilvesztert tartani, a tavalyi kiesést megéreztem, szarabbul indult ez az év.
Csongor (24):
Szilveszterezni idén még mindig másként fogok, mint a 2020-at megelőző években. Sajnos eléggé rosszul jöttek össze a dolgok, így kitaláltuk, hogy szilveszterezzünk az online térben, csináljunk egy jó kis Discord-partyt. Ez sok szempontból kényelmesebb lesz, mint egy igazi hús-vér buli, ráadásul az egyik barátunk, aki koronavírusos, de az oltásnak és a fiatalságának köszönhetően gyakorlatilag csak kicsit megfázott, részt fog tudni venni a bulin, úgy, hogy senki nem lesz beteg ezután. (A gépemen is frissítettem a vírusirtót a biztonság kedvéért!)
Helga (24):
Végre megértem ezt is. Kibéreltünk egy kisebb erdei nyaralót és ott fogunk együtt bulizni 15-öd magunkkal. Persze lehetne szervezni egy hatalmas, 30-as bulit, de azt azért kihagyjuk és mi is csak 50%-os kapacitással fogunk bulizni.
Anikó (21):
Én hazajöttem Székelyföldre az ünnepekre, s eléggé bonyodalmas lenne most visszamennem Kolozsvárra. Valahogy a vírus miatt minden olyan terhes, szóval maradt a hibrid. Pár közelebb lakó barátnőmet áthívtam magamhoz, szóval nálam lesz a buli, illetve a másik része az online térben. Reméljük, hogy az internet is velünk fog tartani!
András (22):
Az idei szilvesztert én, akárcsak a tavalyit, itthon a családommal fogom tölteni. Jobb így, biztonságosabb is, szóval nem is merült fel bennem, hogy elhúzzam itthonról a csíkot. Sajnálom, hogy itthon fogok punnyadni, de valahogy csak kibírom :). Persze az online koccintást a barátaimmal közösen fogom megejteni, de az este, éjszaka további részében itthon leszek.
Amint az a válaszokból is látszik, nagyon változatos, hogy ki merre tölti a szilvesztert. Az sem rossz, ha kicsit nyitsz és elmész bulizni valamerre (csak ne egy olyan túltömött helyre, ahol várhatóan senki nincsen beoltva…), de az is teljesen rendben van, ha úgy döntesz, hogy idén még nem mozdulsz ki és elsősorban a saját magad és a szeretteid biztonságát tartod szem előtt.
Akármelyik csoportba is tartozol, kívánunk Neked boldog új évet! Reméljük, hogy 2022-ben is olvasni fogod a Hoppipollát és támogatni fogod a munkánkat!









