Ez meg az
Az e-sport, mint külön univerzum
A közvélemény alapvetően hajlamos az e-sportot elszigetelten értelmezni, és a túláltalánosítás révén csak egy szobára, egy játékosra és egy számítógépre korlátozni a létezését. Ez viszont túlságosan leegyszerűsített magyarázat, mert nem vesz tudomást az e-sport műfajokat átívelő jelenségéről. Kassay László írása.
Az 1970-es években létrejövő e-sport tulajdonképpen a több játékost igénylő, kompetitív videójátékokat foglalja magába. Ezeket a videójátékokat általában csapatban játsszák, viszont vannak példák egyéni e-sportokra is. A játékokon belül az ellenfelek összemérik ügyességüket: vannak olyan műfajok, amik a reflexekre, gyorsaságra fektetnek nagyobb hangsúlyt, míg mások a tervezőképességre és a stratégiára alapoznak. Rengeteg műfaj kialakult az évek során, viszont a legfontosabbak a “valós idejű stratégiai játékok” (RTS), a “lövöldözős játékok” (FPS), a “harcolós játékok” és a többjátékos “harci aréna játékok” (MOBA).
Az e-sport különböző változatai ma egyre nagyobb teret hódítanak. Míg kezdetben kisebb eseményeken, iskolákban szervezett klubokban és bajnokságokon kapott helyet, mára ennél jóval nagyobb népszerűségnek örvend és szélesebb területeket fed le. A szféra intézményesült, ? (ez meglehetősen furcsa kijelentés, alá kellene támasztani), ahol a játékhoz szükséges kompetenciák szakmai fejlesztése a cél, de magánedzőt is bérelhetnek azok, akik így javítanának teljesítményükön. Az e-sport után érdeklődők száma az elmúlt években megsokszorozódott, egy-egy csapat több milliós követőtáborral is rendelkezik.
A több száz videojáték közül kiemelkedik a League of Legends (LOL), amely az egyik legjobb példája annak, hogyan képes egy videójáték műfajokat átívelően terjedni, és a mindennapi életünk területeit is láthatatlanul behálózni. A LOL-t 2009-ben hozta létre a Riot Games Inc. , és exponenciális fejlődése miatt a kínai cégóriás, a Tencent vásárolta fel. Minden évben több LOL-bajnokság is megrendezésre kerül, többek között európai valamint világszintű bajnokság is, amelyeknek a színvonala már-már egy kosárlabda vagy labdarúgó világbajnokság szintjét is hozza. Egy 5 az 5 ellen csapatjátékról van szó, ahol egy “Idézők szurdoka” nevű pályán kell megküzdenie a két csapatnak különböző szörnyekkel és egymással, és az a csapat győz, amelyiknek sikerül kiiktatnia a másik csapat bázisán lévő kristályt, a nexust.
Több játszható karakter is van ebben a fiktív világban, mindegyiküknek különböző képességeik meg háttértörténeteik vannak. A karakterek száma folyamatosan bővül, ezek a új hősök saját, rövidfilm formájában megjelenő előzetest is kapnak. Ezek a LOL fiktív világáról szóló rövidfilmek bemutatják egy-egy új hős kilétét és háttértörténetét.
A hőselőzeteseken kívül más önálló rövidfilmek is készülnek a játékhoz kacsolódóan. Több videoklip született például, amelyeket közkedvelt előadókkal együttműködve készített el a Riot Games, ilyen például az Imagine Dragons zenekar, akikkel már két közös projekt is megvalósult. A híres zenekar Warriors és Enemy c. slágerei például mind-mind a játék tematikájából kiindulva íródtak, de oly módon, hogy ne csak a rajongók, hanem mindenki számára élvezhetőek legyenek.
A dalokhoz LOL tematikájú videóklippek is készültek, ezek rövid betekintést nyújtanak a játék fiktív, akciódús világába, ahol kicsit közelebbről is megismerhetjük a karaktereket. A zenei közreműködés mellett a karakterekről képregények is megjelennek, amiknek szintén nagy sikerük van, hiszen bárki élvezheti őket, a játék ismeretétől függetlenül. A Riot Games emellett megjelentetett már kártya- és társasjátékot, online sakk, lövöldözős valamint arcade játékot is, ezek közül néhány a LOL univerzumán belül tematizálodik, de vannak teljesen különálló játékok is.
A legutóbbi és talán az egyik legnagyobb sikernek örvendő projekt során 2021-ben, a Netflix-szel együttműködésben kiadták a LOL első összefüggő animációs filmsorozatát, az Arcane-t, ami a játékon belül megismert karakterek világát tematizálja. A sorozatot az is élvezheti, aki még nem is hallott magáról a játékról. Az Arcane egy testvérpár szétváló útját mutatja be Piltoverben és Zaunban, a fejlődés és az enyészet városában, amit tudósok és alvilági figurák uralnak. Megismerhetünk többek között egy fiatal feltalálót, aki a tudományt ötvözte a mágiával, valamint egy ambiciózus rendőrnőt, aki véget akar vetni az őrült oligarcha alvilági uralmának. A különböző értékrendek bemutatását és összeütköztetését céljául kitűző sorozat nagy népszerűségnek örvend a Netflixen.
A League of legends műfajokat átívelő természete hozta meg azt a sikert, aminek köszönhetően évek óta a legnagyobb e-sportnak számít, és a körülötte kialakuló kultusz már minden videojátékos (és nem csak) fülébe eljutott. Az igazán izgalmas viszont az, hogy nemcsak ők, hanem valószínűleg azok is találkoztak már vele, akik nem LOL-oznak, de szeretik a zenéjét, olvassák a képregényeket, társasjátékoznak, vagy épp az Arcane-t nézik. A Riot Games egy olyan univerzumot teremtett a LOL által, amely igyekszik minél több embert megszólítani és a mindennapi élet egyre több területe felé nyitni.
Az írás szerzője egyetemi hallgató, a cikk a gyakornoki programunk részeként született.









