Egyetem
Mennyit vonatoznak az egyetemisták? Mit szólnak a kedvezmény megvonásához?
Szerdán megszületett a terv, aminek értelmében az egyetemisták többet nem vonatozhatnak ingyen, helyette 50%-os árengedménnyel vehetik meg a vonatjegyüket. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a diákokat mennyire befolyásolná ez a döntés, változik-e a véleményük a vonatozásról?
Péter:
Kolozsvári egyetemistaként nem létszükséglet számomra az ingyen vonatozás, viszont sokat utazok vonattal, szeretem. Természetesen hátrány lesz számomra, ha az eddigi ingyenes utazások helyett most a félárat ki kell fizetni, talán nem fogok ugyanannyit utazni emiatt.
Lilla:
Az utóbbi időben a járvány miatt nem utaztam vonattal, de amúgy rengeteget utazom. Különösen szeretek. Hogyha csak 50%- os árengedményt fogunk kapni, akkor biztos meg fogok fontolni más utazási lehetőséget is (pl. busz, blablacar), de szerintem ugyanúgy utaznék még vonattal. Ugyanakkor felháborító, hogy meg akarnak fosztani minket, egyetemistákat az ingyenes utazástól, hiszen rengetegen ingáznak, vonatoznak. A vonatok pedig nincsenek is olyan állapotban, hogy nyugodt szívvel azt tudjam mondani, semmi baj, még 50%-os árengedménnyel is megéri utazni, hiszen jók a kondíciók. De ha meg kell kapjam a jót a rosszban, akkor legalább ennyi, hogy nem kell teljes árat fizessünk.
Brigitta:
Én eléggé gyakran vonatozok, mert egy faluban lakom, és nincsenek arrafelé eléggé gyakran buszjáratok, viszont rengeteg vonat elhalad a falu mellett. Mindig szerencsésnek éreztem magam emiatt, viszont most eléggé idegesítőnek tartom a döntést. Tisztában vagyok, hogy muszáj meghúzni a nadrágszíjat, de nem hinném, hogy a diákok vonatjegyein érdemes spórolni. Sok kicsi, sokra megy alapon, nekem az a véleményem, hogy tényleg sok egyetemistát fog érinteni ez a döntés negatívan. Én személy szerint eléggé megszívtam.
Attila:
Az elmúlt évben elég sokat utaztam vonattal Csíkszereda és Kolozsvár között, ezért rendszeresen használtam az egyetemista kedvezményem. Teljes mértékben a költségvetéstervezet jelenlegi formája ellen vagyok. Ahogy az én esetemben is 50%-os kedvezmény 35 lejt jelentene a fentebb említett útvonalon, amit a vonat 6 óra alatt tesz meg. Ár és időérték arányban, így már egyáltalán nem éri meg, hogy a vonatot használjam.
András:
Én legtöbbször online stoppal szoktam közlekedni, vagy saját autóval. A vonat Székelyudvarhely-Kolozsvár között egy örökkévalóság idő és bonyodalom szempontjából. Nekem eddig sem érte meg, és ezután főleg nem fogja megérni. Ettől függetlenül nem értem, hogy miért rajtunk kell elverjék a port, de lelkük rajta…
Bernadett:
Mélységesen felháborít a mostani döntés. Nem találom indokoltnak, és számomra ez az egyedüli lehetőség utazásra. A szüleim válláról nagy súlyt vett le, hiszen így is nagyon megterheli őket a taníttatásom, az albérlet kifizetése, és egyáltalán a mindennapi megélhetés. Most, hogy nagyjából alkalmanként 40-45 lejt kell majd fizessek (az 50%-os kedvezménnyel), el fogok gondolkodni sokkal kényelmesebb és gyorsabb járműveken, hiszen árban egyáltalán nem lesz eltérés köztük, sőt, 30 lejből akár online stoppal is utazhatnék, ha kedvem úgy tartja.
Saját véleményem az 50%-os engedményről:
Már az egyetemi alapképzés alatt is utaztam néha-néha vonattal, amióta viszont kitört a járvány, és csak belföldön lehetett mozogni, eléggé sokat vonatoztam, vonatozok. Kényelmes megoldásnak találtam, amely bár hihetetlenül lassú, de legalább ingyen van, lehet útközben olvasni, dolgozni aludni, és a legtöbb esetben azért messzemenően nem annyira zsúfolt, mint egy busz. Az 50%-os engedményt kevésnek tartom viszont. Ahhoz képest, hogy eddig teljesen ingyenes volt, most akár 40-50 lejbe is belekerülhet egy út, ami a körülményeket elnézve (milyen a vonat tisztasága, gyorsasága, stb.), egyáltalán nem tűnik egy jó dealnek számomra, így azt hiszem elbúcsúzhatnak tőlem. Emellett pedig arra gyanakszom, hogy ahogyan korábban, így ettől kezdve is fog működni az a hallgatólagos megegyezés, hogy a diákok nem vesznek jegyet, cserébe az ellenőrnek csúsztatnak a zsebébe 10-20 lejt, ezzel megúszva a büntetést, és megspórolva pénzt. Azok pedig, akiknek ebben az árfekvésben lesz alternatívájuk, biztosan más utazási formát fognak választani (ahogyan azt a fentebbi interjúban is láthatjuk).
Hogy igazából mi lesz ennek a megszorításnak a végeredménye, még nem tudhatjuk, de gyanítjuk, hogy jóval kevesebben fognak vonatra szállni…









