Kérdezett: Csog Brigitta és Bács Noémi

A színészhallgatókat különösen megviselte az elmúlt időszak, hiszen a járványhelyzet azt vonta meg tőlük, amire a leginkább szükségük lett volna: a közös játékot. Most azonban a Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Színház és Film Karának végzős színészosztálya két előadással mutatkozik be a szakmának. A Producerek című előadásukat (Mel Brooks musicalje alapján) Bélai Marcel rendezte. Az Incze G. Katalin korrepetitor által betanított dalokról és szakmai jövőképükről beszélgettünk: Bálint Előd, Erdei Máté, Nagy Gellért, Orbán Szabolcs, Pánczél Kata és Wagner Áron színészekkel.

Az előadásban nagyon sok a személyes elem, meséljetek ezekről.

Bálint Előd: A véleményünket mutattuk a darabról, hogy mennyire utáljuk ezt a szöveget, amiben nincsenek jó karakterek, semmi igazán izgalmas nem történik. A sztorit teletűzdeltük viccekkel meg gagekkel és ezáltal nagyon megszerettük.

Nagy Gellért: Nem mondanám ennyire rossznak a szöveget, viszont színpadon nem tudja megállni a helyét a sok helyszínváltás miatt. Mi egy hokedlivel oldottunk meg mindent, ezért nem kapott akkora hangsúlyt az, hogy éppen milyen térben vagyunk, hanem elmondtuk és a nézőre bíztuk, hogy képzelje el, amiről beszélünk.

Orbán Szabolcs: A telefonbeszélgetés a legszemélyesebb jelentem. Azért van súlya, mert a nézők elé kiteregetem a szennyest, ezzel betekintést nyernek a magánéletem ezen részébe. Azt nem tudom felmérni, hogy a közönségnek mennyire nyilvánvaló, hogy ez az impró valós telefonbeszélgetéseknek a sűrítménye. A vonal másik végén édesanyám a színház létjogosultságát kérdőjelezi meg a pandémia miatt.

Wagner Áron: Nehéz egyet kiemelni. Saját történeteinket tudtuk beemelni, olyan személyes élményeinket, amik eddig nem kerültek feldolgozásra. Számomra a casting rész az egyik legjelentősebb, a felvételik, a különböző meghallgatások élményeiből táplálkozik, azokat dolgozzák fel.

Jól érezzük, hogy nehezen birkóztatok meg a darab szövegével?

W. Á.: Az eredeti 1967-es musical nagyot robbant és megvolt a jelensége a történetnek, viszont 2021-ben már sok minden nem állja meg a helyét, mivel a történet nagyon szexista és hímsoviniszta. Most kaptunk egy lehetőséget arra, hogy olyan problémákkal szembesítsük a nézőinket, amiket fontosnak gondolunk. Mindezt a musical keretén belül akár nagyon gáz poénokkal megtűzdelve, nekem viszont nem mindig a poénokon van a lényeg, hanem a tartalmukon.

O. Sz.: Bélai Marcel már egy konkrét darabot kapott, amit Kati néni választott, ráadásul a szereposztás is megvolt. Az első próbán, amikor beszélgettünk a darabról, egyetértettünk abban, hogy a mi generációnknak ez a darab már egyszerűen nem vicces és mondanivalója sincs, ezért kivágtunk és hozzáírtunk szövegeket, megtöltöttük az előadást gagekkel, így magunkénak érezhettük.

Erdei Máté: Megtanultunk figyelni és koncentrálni. Két órán keresztül a takarásban sem unatkozunk, mert végig ott vagy, végig izgulod az egészet. Ha bármi lehetőséget találsz, hogy beugorj, akkor még mindig hozzátehetsz valamit, ezért folyamatosan pörgetjük magunkat bent a takarásban is.

W. Á.: Rengeteg témát dolgoz fel: a meleg témát, Ulla karakterén keresztül a női abúzus különböző formáit, a színészek kiszolgáltatottságát a szakmában. Felmutatja de nem áll bele, megmarad a nevetgélős, táncolgatós musical szintjén. A próbafolyamatunk úgy indult el, hogy elvisszük a legszélsőségesebb pontig ezeket a témákat. A darab egy részét átírtuk, az eredeti darab vége happyend, mi pedig ezt teljesen kidobtuk.

B. E.: Ezek a témák amúgy is benne vannak, a hatalommal való visszaélés, a darab homofóbiája, hímsovinizmusa, viszont felszínes marad.

És ezeket a személyes sztorikat ti akartátok, vagy a rendező koncepciója volt?

N. G.: Az egész próbafolyamat közös munka volt. Marci kérdezte meg, hogy milyen casting élményeink, tapasztalataink voltak eddig és miután beszélgettünk ezekről eldöntöttünk, hogy melyikek kerüljenek bele.

O. Sz.: Marcival nagyon jó volt együtt dolgozni, hamar megtaláltuk a közös hangot és felszabadultan, hatékonyan tudtunk együttműködni. Nagyon kevés idő állt a rendelkezésünkre. Három hét alatt raktuk össze az előadást, ezért nagyon intenzív volt a próbafolyamat. Persze sokat segített az is, hogy mire Marci megérkezett a dalokat Kati néni már megtanította, már csak gyakorolni kellett őket.

W. Á.: Nem volt semmi ránk erőltetve a részéről. Nem gondoltam volna, hogy ezt össze lehet rakni huszonegy nap alatt. Pontosan ő sem tudta, hogy milyen koncepció szerint szeretne dolgozni, így minden közös és saját alkotás. Mindenben partnerünk volt, semmit nem utasított el, amit javasoltunk.

E. M.: Örültem, hogy hasonló véleményen vagyunk, mindenki ugyanúgy rossznak, sztereotipizáltnak találta ezt az egészet, szóval jó volt szétbarmolni egy kicsit ezt az előadást.

Mitől más a Producerek, mint a másik előadásotok?

W. Á.: Két nagy előadásunk van a Három nővér és Producerek. A Három nővért Bíró József rendezte, ami egy klasszikus előadás. Nem feltétlen a végeredmény, de a folyamat nagyon hasznos volt a tanulásban. Ebben pedig teljes szabadságot kaptunk, bármit megtehettünk. Megtapasztaltuk mind a két végletet.

N. G.: A producereknek a próbafolyamata nagyon szórakoztató volt, de szerintem meg kell találni benne a komolyságot, mert Chaplin sem azért szórakoztató, mert vicces, hanem mert látjuk benne a sebezhetőséget, és hogy ő komolyan gondolja. Ezzel ellentétben a Három nővér mélyebb darab, és mi is beleállunk, keressük a mélységét.

Tartottatok attól, hogy a személyes utalásokat nem értik a nézők?

B. E.: Mindig röhögnek valamilyen poénon, nem gondolom, hogy eltaszítja a nézőket, ha párat nem értenek. Van, aki Harry potter fan, de nem ismeri a Három nővért, mindenki megtalálja, amin szórakozzon. A rendező szerint nem a poénok viccesek, hanem amilyen energiával és élvezettel jönnek egymás után.

N. G.: Ritmusában, energiájában, meg a váltásokban rejlik ennek az előadásnak a kulcsa.

W. Á.: Meg hogy élvezzük.

B. E.: Minden titkunkat ne áruljátok el.

Szerettétek a karaktereiteket? Néhányatoknak több szerepe is volt.

W. Á.: Megijedtem, amikor megkaptam Max Bialystock szerepét, úgy éreztem nem vagyok felkészülve a főszerepre, nagyon nehezen találtam meg ezt a van is, nincs is szerepet. Nehezen állt össze, nem tudtuk mi lesz a vége, aztán szépen lassan ráhangolódtunk. Bezsán Noémi koreográfussal és Muresan Alice koreográfus asszisztenssel egy óra alatt megtanultunk két koreót. Féltem, hogy hangilag nem tartok ott. Sok energiát igényel, mert van, hogy kiabálni kell, ami nagyon lefárasztja a hangot, majd utána újból énekelni. Két órán keresztül színpadon vagyok, nem megyek be egyszer sem a takarásba, ami megint csak erős kondíciót igényel. Úgy érzem megbirkóztam a feladattal, és eljutottam oda, hogy ne a feszültség vezessen, hanem önfeledten tudjam végigjátszani a két órát.

N. G.: Örültem, hogy musicalt fogunk játszani, de szerintem ez abból adódik, hogy szeretek énekelni. Amikor megnyílt előttünk a musical kapuja, akkor láttuk, hogy mennyire nehéz műfaj és mindegyikünk sokat kínlódott, hogy az energia szintet végig meg tudjuk tartani. Az énekek, koreók és a szövegek ritmusa ugyanolyan pontos kellett legyen. Szerintem ebben rejlik a musical nehézsége, mert ezekre a dolgokra kell figyelni. Meghatározó tapasztalat volt, mert azt éreztem, hogy nagyon sok mindent meg tudok magamból mutatni Leo Bloom szerepében. Nagyon jó érzés, amikor a saját ötleteidet viheted fel a színpadra, mert belefér a rendezői koncepcióba, és azt érzem amióta befejeztük a próbafolyamatot, hogy tényleg szükségem van a színházra, mert nagyon jó benne lenni. A három év alatt most van először olyan gondolatom, hogy tényleg ezzel szeretnék foglalkozni.

O. Sz.: Franz Liebkind karakterét eredetileg dupla szereposztásban kaptuk meg Nagy-Kopeczky Kristóffal, aztán a második próbától sziámiikrekként játszottuk. Örültem ennek az elképzelésnek, mert előzőleg a Három nővérben is dupla szereposztásban váltjuk Csebutikint és Ferapontot Gellérttel. Eleinte nehéz volt, amíg megtaláltuk a karakter intenzitását és ritmusát, meg a próbákon a belső lábaink is össze voltak kötve, aztán ez végül kimaradt, mert az első snúrkor kiderült, hogy nincs időnk ezt megcsinálni.

B. E.: Én nagyon utáltam Roger DeBriest. Annak örültem, hogy én kaptam, mert elég nagy szerep, de nem tudtam elképzelni, hogy mit fogok vele kezdeni. Végül ebből indultunk el, hogy mennyire utálom ezt a sematikus, lélektelen figurát, aki egy közhely. Az alapja a szerepépítésnek az volt, hogy ezt a gyűlöletet mutassam meg. Emellett van egy másik szerepem, ami az ejtőernyős búvár. Kaptam egy szövegrészletet, amit be kellett mondjak, de én mindig beszöktem a színpadra. Erre mondta Marcel, hogy érkezzek meg szépen, ne csak beszaladjak, mert olyan vagyok, mint egy ejtőernyős. De nem kaptunk ejtőernyős ruhát csak búvárt, így lettem végül ejtőernyős búvár. Örülök, hogy akinek nincs a musicalen belül már ismert szerepe, annak is van, amit csináljon, mert a mi musicalünkben mindenkinek van szerepe.

E. M.: Minden karaktert tudtam utálni, de Carment valamiért nagyon szerettem. Úgy indultunk el, hogy én az Elődének az ellentéte vagyok, mert nekem nincs erős véleményem magamról, egy kiszólásom van, a többi egy eltúlzott gaylord figura. Most értettem meg, miért mondják, hogy az idegrendszerem párnákon nyugszik, mert nem tudom felpörgetni úgy magam, ahogy ez a karakter ég a színpadon. Ezzel van még problémám, és örülök is ennek, mert próbálom fejleszteni. A medve szerepet úgy kaptam meg, hogy találtam egy medvejelmezt, elvittem próbára és mondta Marci, hogy ezt majd valahol felhasználjuk. De Előddel megosztozunk ezen is. Nagyon sokat kaptunk ettől a huszonegy naptól és kapunk minden előadás után.

Említettétek, hogy saját traumákat dolgoz fel az előadás. Sikerült ezeket valamerre elmozdítani?

W. Á.: A próbafolyamatnak nagyon sok beszélgetős része volt, ezekből tudtunk építkezni. Nagy előrelépés volt mindenkinek, hogy ki tudtunk mondani dolgokat, és hogy találtunk valakit, aki kíváncsi ránk. Nem feltétlenül a végeredmény a lényeg, hanem hogy lehetőséget kaptunk erre és fel lett dolgozva. Eljutottunk addig, hogy ezeket ki is tudtuk rakni a közönség elé. Segít, hogy nem saját problémaként visszük színpadra, hanem univerzálisként.

B. E.: Dühvel kell csinálni a Producereket, csak akkor működik. Ebből is indultunk ki, hogy hogyan lehet ilyen rossz musicalt írni, miért kell ezzel foglalkozzunk, mit tanulunk ebből. A castingos résznél is a düh mozgatja az egészet, hogy ilyenek vannak a világban, ilyen kiszolgáltatott helyzetekkel találkozhatunk mi is.

W. Á.: Most tanultunk meg csapatban dolgozni, hiába vagyunk Gellérttel főszerepben, nem számít, mert nagyon függünk egymástól, és mindenki egyformán fontos. Bár hullámzó volt a próbafolyamat, voltak mélypontok, mégis nagyon össze tudtunk szövődni.

E. M.: Meg azért sokszor érződik a kapkodás, kihat az előadásra, ha előtte szétszórtabbak vagyunk és nincs időnk bekészülni rá.

N. G.: A legminimálisabb stressz miatt is egoisták leszünk, hiába van előadásfelelős, mert mindenkiben ott van, hogy a másikat provokálja.

Ez volt az első találkozásotok a musical műfajával?

O. Sz.: Szerintem egy nehéz műfaj a musical, a dalok meg a koreográfiák miatt is. Sok a közös dal, a nézők figyelme egyből a hibára vetődik. Úgy érzem, hogy rengeteget fejlődött az énektudásom és a ritmusérzékem ebben a folyamatban, még ha sokszor pontatlan is vagyok. Szívesen játszanék még musicalben (meg amúgy bármiben).

N. G.: Részt vettünk már zenés előadásban a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, a Hegedűs a háztetőn című musicalben, de szerintem csak most kóstolunk bele igazán.

E. M.: Mindenképp hasznos tapasztalat volt, mert rájöttem, hogy milyen színházat nem akarok csinálni. Kaptunk szép ruhákat, én még szakállat is kaptam, mert megkaptam az ortodox pópa szerepet, amire nagyon büszke vagyok.

N. G.: Fiúkra volt szükségük, és mentünk orosz katonáknak. Nekem személyesen nagyon jó volt, mert lehetőségem volt egészében látni a társulatot. Színészhallgatóként nagyon jó érzés, hogy bármikor odamehetsz bármelyik színészhez és tanácsot kérhetsz.

A Kurázsi mama gyermekei volt az első előadásotok, amikor a KÁMSZ-ban játszottatok?

B. E.: Igen. Én nagyon imádtam, sajnálom, hogy nem játsszuk már. A próbákon ki sem mentünk a színpadról, mert folyamatosan kellettünk valamihez.

O. Sz.: A Kurázsi érdekes volt. Bizonyára mindegyik osztálytársamnak az agyára mentem, mert Armin Petras rendező angolul instruálta a színpadi munkát, és mint kiderül kevésnek bizonyult az angoltudásom, ezért mindig futnom kellett valakihez, hogy fordítson. Egyszer olyan is volt, hogy megpróbáltam megérteni az instrukciót, de pont az ellentétét csináltam.

N. G.: Én pont Budapesten voltam felvételizni Novák Eszter meg Selmeczi György osztályába a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, de végül nem kerültem be. Selmeczi viszont épp akkor írta meg a Krónikás című operát és felkért, hogy játszak benne. Féltem, hogy a két próbafolyamat egybeesik, így én kimaradtam a Kurázsiból.

Csak kőszínházban gondolkodtok, vagy a független/ alternatív színház sem áll távol tőletek?

Pánczél Kata: Szeretnék valahova tartozni, mert a színház nem egy magányos szakma. Szükségünk van partnerekre. Még ijesztőnek találom a kőszínházat, mert könnyen elkényelmesedhet benne az ember. Megszokja a biztonságot, hogy neki minden adatott, egyetlen feladata, hogy jó legyen. Míg egy független társulat, főleg Erdélyben, folyamatosan a fennmaradásáért küzd. Annak örülök, hogy kezd hozzánk is beszivárogni a nyugati felfogás, hogy kicsiben is lehet nagyot alkotni, szabadnak és gondolkodónak lenni. Mindkét irányt szívesen űzném. Keresem az izgalmat, a kihívást, aktívnak kell maradnom.

O. Sz.: Egyelőre nagyon bizonytalan a jövőm. Mindenképp szeretnék elhelyezkedni a szakmában. Nagyon vonzó a függetlenség és a szabadság, de ez feltételezi a bizonytalanságot is. A kőszínház pedig biztonságot teremt, bekerülve egy rendszerbe, aminek megvannak a negatívumai is. Nem tudnék egy konkrét választ adni, de sokat szeretnék tapasztalni, megélni és kihasználni a lehetőségeket.

W. Á.: Színházi közegben szeretnék dolgozni, a vágyam egy alternatív társulat. Még nem látom pontosan, hogy milyen lehetőségeim vannak, merre tudnék továbbmenni. Szívesen dolgoznék kőszínházban is, célom a további tapasztalat gyűjtése és továbbtanulás a szakmámról.

B. E.: Ha mehetnék bármelyikbe, akkor nem aszerint döntenék, hogy melyik kőszínház és melyik alternatív, hanem az számítana, hogy tudjunk dolgozni.

E. M.: Bármi jöhet, nem határolom el magam.

N. G.: Szeretném elkezdeni a mesterit, mert ki szeretnék menni külföldre Erasmusszal tanulni, de ez attól függ, hogy kapok-e addig szerződést, hiszen bármilyen lehetőséget szívesen fogadok.

W. Á.: Amúgy sincs nagyon választásunk.

N. G.: Bármelyikünk bármilyen lehetőséget kapna, azzal biztosan élne, ha keresnek színészt vagy díszítőt.

Alice az ágyban. Áron, milyen tapasztalat volt?

W. Á.: Nagyváradon a Vesztegzár a Grand Hotelben című, Rejtő Jenő regénye alapján készült musicalben játszodtam Porogi Dorka rendezésében. Onnan ismertem Dorkát, és első év végén felhívott, hogy rendez Kolozsváron, Susan Sontag Alice az ágyban, című előadását és szüksége van egy fiatal egyetemistára. Rám gondolt, mert már dolgozott velem. Nem az volt, mint a Kurázsiban, hogy az egyetemisták statiszta szerepben vannak, hanem kaptam egy nagyobbacska szerepet. Bementem a felolvasóra és ott ültek a nagy nevek, akikről eddig csak hallottam, meg voltam szeppenve és dadogtam. Nehéz volt az elindulás, de aztán sok segítséget kaptam a koreográfustól, színészektől. Nagyon hálás vagyok, hogy belekerülhettem ebbe a próbafolyamatba, rengeteget tanulhattam a színészektől, jó tapasztalat volt.

Máté, te szerepeltél vizsgafilmekben. Megfogott a filmes világ?

E. M.: Igen, játszottam vizsgafilmekben a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, és a Babeş-Bolyai Tudományegyetem diákjaival forgattunk szabadtéren és stúdióban is. Kipróbáltam, élveztem, jó volt. Ha nagyon nem találok állást, akkor szeretnék beiratkozni egy kaszkadőr-képzésre, ez nagyon vonz.

Előd, te elmeséled, hogy a nyáron milyen forgatás vár rád?

B. E.: Baranyi Benő, fiatal rendezőnek az első nagy játékfilmje. Voltam online castingon: egy jelenetet kellett elküldenem videón, aztán továbbjutottam az élő castingra és ott megkaptam a szerepet. Ez lesz az első nagy filmezésem.

Kata, te most is épp forgatsz. Mennyire volt meghatározó a Szabad Romániában játszani?

P. K.: A filmben elcsattan egy pofon, majd az azt követő reakciók. Színházi fejjel gondolkodva ezt ok-okozati sorrendben kell/lehet megvalósítani – mi ezt fordítva csináltuk – előbb vettük fel a reakciót, majd utána a pofont. Erre nagyon emlékszem, mert akkor nem értettem. Mintha az egészben lenne egy elidegenítési effektus. A színház és film között hatalmas különbségek vannak. Ami az egyikben elvárt, a másikban megvetett. Nagyon izgalmas, hogy a film képes elfedni a különböző valóságokat és létrehozni egy illúziót.  Azt hiszem, érdekelne egy CGI technikával létrehozott filmben részt venni. Sós Timóval és Nagy Marcival csodálatos volt dolgozni. Ők azok az emberek, akik munka közben is ugyanolyan természetességgel képesek viselkedni, mint szabadidejükben. Ez nekem nagyon sok bátorságot adott a későbbiekben. Nem tudom, valaha lesz-e részem olyan tökéletes élethelyzetben, hogy ne kelljen a film és színház között választanom, hogy mindkettő tartozzon az életemhez. 

A covid hogyan befolyásolta a tanulmányaitokat?

O. Sz.: A pandémia alatt keveset tudtam tanulni, ezért elpocsékolt időnek érzem. Haza kerülve nem igazán tudtam figyelni az órákon úgy, hogy közben körülöttem a család végzi a dolgát. Az otthoni munkába is besegítettem, és hamar bekerültem a közösség vérkeringésébe, így olyan helyzet is adódott, hogy egyszer éppen egy sírásásról jelentkeztem be az egyik órára. Egyetlen munkát említenék meg, aminél azt éreztem, hogy a körülmények ellenére is tudok rá koncentrálni. Ez a Csebutikin részeg monológja, amin Bíró József osztályvezetőnkkel dolgoztam.

B. E.: A kiesett idő bűn rossz volt. Nagyon nehéz volt a tanároknak tartani bennünk a lelket, meg nekünk is bennük, mert mindenki tudta, hogy ez semmire sem jó, de csinálni kellett.

P. K.: A báb az, ami a vírus miatt még szinte teljesen ismeretlen terület maradt számomra. Nyilván, a karanténban rengeteget foglalkoztunk vele, de hiányzott és még mindig hiányzik a fizikai megtapasztalása. Ez a probléma azért aktuális, mert néhány barátom nyári művészeti tábort szervez. Az egyik csoport bábokkal foglalkozik, amiben én is részt veszek. Nem állítom, hogy a fél évig tartó bábképzés elegendő arra, hogy hozzáértő szakemberek legyünk, de így is, a helyzet sok olyat elvett tőlünk, amit csak fizikailag tapasztalhattunk volna meg. Ugyanez más tárgyakból is érvényes ez.

W. Á.: Kozma Gáborral viewpoints-oztunk, amit kizár, hogy kamerán keresztül csináljuk, mert ott pont az a lényeg, hogy milyen impulzusok érnek egy légtérben, és a figyelmedet hova helyezed. Nekem ez például nagyon nem volt hasznos.

N. G.: Igazából az volt a baj ezzel az otthoni színházcsinálással, hogy nagyon sok minden, ami egyetemen izgalmas és fontos lett volna, azt covid alatt szerintem mindenki megutálta, vagy ha nem is, de rossz szájízzel gondol vissza bizonyos dolgokra. Például a viewpoints-szal kapcsolatosan érzem ezt, pedig foglalkoznék vele, kíváncsi vagyok, hogy mi van benne.

E. M.: Én nagyon demotivált lettem ebben a periódusban, nem is voltam túl aktív, mert nehezen éltem meg. Ez most önsajnáltatás lesz, de az bántott, hogy ott volt a rajzolás, amit most egyedül is tudnék csinálni otthon, senki más nem kéne hozzá csak én. Tizenhárom év után abbahagytam mert meguntam, eltávolodtam tőle, aztán bekerültem egy olyan közegbe, ahol már függtem partnertől, tértől és ebben az időszakban nem volt meg rá a lehetőség. Ez kavart fel kicsit.

P.K.: A színészet igényli a szemtől szembeni, élő találkozást. Sokat gondolkodom azon, hogy mi a színház, mitől tud más lenni, mitől érdekelheti az embereket még ma is. A válaszaim folyamatosan a színház jelenvalóságára irányulnak. Ez az a terület, ami a jelenben történik, itt és most, két vagy több ember között. A vírushelyzet rengeteg dologtól megfosztott. De most annál inkább tudom értékelni azt, amim van. Az előadásainkat, a lehetőségeinket, a színházat. 

Van- e szerepálmotok?

B. E.: Ha az összes előadást látnám, meg az összes drámát elolvasnám, akkor lehet, hogy tudnék egyet választani, de most maradjunk a Hamletnél. Úgy érzem itt meg kell említeni, hogy ha valaki ezt olvassa és III. Richárdot készül rendezni, akkor abban is benne lennék. Nehogy az legyen, hogy nem mondtam. Igazából nem szerepről álmodom, hanem arról, hogy egyszer majd nagyon jó lesz, hogy jól fogunk szórakozni és dolgozni úgy, mint most a producereknél, inkább egy ilyen csapatról álmodom, mint egy szerepről.

E. M.: Túl sok álom van, de nem tudok erre szerintem most választ adni. A legfontosabb, hogy nyitott legyek mindenre és kihasználjam a lehetőségeket. Nem álmodozni, hanem dolgozni kell.

O. Sz.: Ezen még sosem gondolkodtam. De azt hiszem nincs, vagy még nincs. Viszont szeretnék változatos szerepeket/karaktereket játszani és nem szeretnék skatulyába kerülni.

N. G.: Nagyon élvezem az ilyen gügye, balfék csávókat, mint például Ferapont a Három nővérből. Azt érzem, hogy megtalálom bennük magam. Pillanatnyilag ez érdekel: megtalálni, vagy megkeresni a szélsőségeit egy ilyen karakternek.

W. Á.: Nem volt soha ilyen, hogy egy szerepet nagyon meg akarok csinálni, hanem azt érzem, hogy mindig segít, hogyha olyan szerepet kapok, amivel ki tudnak mozdítani a komfortzónámból. Fontosabb a szerepnél, hogy kivel játszom együtt.

Ha jól tudjuk, a két nagy előadáson kívül vannak egyéni, vagy kis csoportos projektjeitek is Albert Csilla vezetésével. Mit árultok el róluk?

B. E.: Varga Péter, Szántusz Noémi, Nagy-Kopeczky Kristóf és én, Sarah Kane-nek a 4.48 pszichózis című drámájával kezdtünk el dolgozni. Nagyon elmozdultunk a dráma színpadiasításától és inkább abból csináltunk előadást, amilyen hatással volt ránk ez a szöveg. Lehet még látni itt is Kolozsváron.

W. Á.: Michał Walczak a Homokozó című darabját dolgoztuk fel Pánczél Katával. Harmadév legelején kezdtük el bevinni a térbe, de akkor jött a karantén és le kellett állítsuk a színpadi munkát, alternatív megoldásként kivittük egy játszótérre. Csak egy hetet dolgoztunk rajta így nagyon improvizatív performansz jellegű. Ebből lett egy videóanyag, ami megtalálható a Youtubeon, és élőben is játsszuk.

N. G.: Kristóffal meg Áronnal szeretnénk a Mulatságot megcsinálni Slawomir Mrozektől, de időhiány miatt nem tudtunk vele érdemben foglalkozni. Megtaláltuk a darabban a közös nevezőt, személyessé vált számunkra, mivel végzős színészhallgatókként tényleg mulatni, játszani szeretnének mi is, de a covid elveszi tőlünk az összes lehetőséget.

E. M.: Ha ez itt a reklám helye, akkor nekem is van egy egyénim. Bödőcs Tibornak a Meg sem kínáltak című regénye alapján válogattam és raktam össze szövegeket. A címe Magyar Oszkár szomorú élete, és nagyon megtaláltam benne magam, mert egy szobafestőről szól, aki festőművész akarna lenni. Fogom játszani valószínűleg az egyetemen is.

A riporterek a BBTE diákjai, írásuk a Transindexnél elvégzett szakmai gyakorlat része.

Comments